Melyik alapiskolába iratta gyermekét?  
Nemeskajali MTNy AI 1.-4.
 
Hírek

Sikeres évet zártunk 
Sikeres évet zártunkS i k e r e s     é v e t     z á r t u n k

A nemeskajali kisikola két összevont osztállyal, jelenleg 14 tanulóval működik. Iskolai programunk az egészségvédelmet tűzte ki céljául. A pedagógusok legfőbb feladatuknak azt tartják, hogy a gyerekeknek lehetőségeihez mérten mindent megadjanak, amit egy nagy iskola, hogy semmiben sem szenvedjenek hiányt. A diákok elsajátítják a számítógépes alapismereteket, megtanulják az internet használatát, s néhányan itt helyben zeneiskolába is járnak. Mindig ott vannak a járási szavalóversenyen, a különféle rajz- és népdalversenyeken, s a falu rendezvényein is szerepelnek. Tizenkét éve adjuk ki iskolai újságunkat, a Sulinyuszit, évente 3-4 számot, melyet a gyerekek rajzaiból és fogalmazásaiból állítunk össze. Tevékenységünkről több cikk, képes tudósítás is megjelent pl. az Iskolautcában és a Pedagógusfórumban.
Az idei iskolai év akciókban különösen gazdag volt. Megtartottuk az Egészség Hetét, környezetvédelmi előadáson vettünk részt, s a nagyobb gyerekeknek pszichológus tartott előadást a kábítószer veszélyeiről. Kétszer voltunk a közlekedési parkban és Galánta mindkét múzeumába ellátogattunk. Vendégül láttuk Antal Tamás világutazót, aki vetítéssel egybekötött érdekes előadást tartott, melyre a vágkirályfai iskolásokat is meghívtuk. Karácsony előtt mézeskalácot sütöttünk, később megtartottuk a hagyományos jelmezbált. Márciusban, mely a könyv hónapja, kiállítást készítettünk, melyre a gyerekek kedvenc mesekönyveiket is elhozták. Húsvét előtt ismét ellátogatott hozzánk gyakori vendégünk, Szanyi Mária néprajzkutató, aki ezúttal a viasszal történő tojásfestés technikájára tanította meg a gyerekeket.
Talán legsikeresebb rendezvényünk volt, amikor a Via Nova Ifjusági Csoport beíratkozási körútja során hozzánk is ellátogatott. A gyerekek az ovisokkal és a szülőkkel együtt tölthettek el egy kellemes délutánt az iskolában. Míg a szülők előadáson és filmvetítésen vettek részt, a kicsik az ugrálóvárat vették birtokukba, a nagyobbak pedig kézműves foglalkozáson bizonyították ügyességüket.
Tavasszal a Vágai Alapiskola barátságos sportnapra hívott meg bennünket, ahol a gyerekek megtekintették a jól felszerelt iskolát, különféle versenyeken vettek részt, frissítőket és kedves kis ajándékokat kaptak. Május végén az ógyallai csillagvizsgálóban és Komáromban voltak kirándulni. Június elsején megtartottuk a gyermeknapot, melyen az ügyességi versenyeken kívül aszfaltrajz és szalonnasütés is volt. Mint minden évben, most is ünnepélyes keretek közt köszönünk el a negyedikesektől, akik a ballagáson színvonalas műsorral vesznek búcsút iskolájuktól.

 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Nemeskajali MTNy AI 1.-4.

Hlavná 33
925 92 Nemeskajal
Telefon: 0915 702676

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::