Üdvözöljük a suli.sk oldalain!  
suli.sk
 
Óvodánk

Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő 
2016. november 22. (kedd) | admin
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedőA 2016/2017-es színházi évadban a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház szeretné szorosabbá fűzni kapcsolatát. Ennek legékesebb bizonyítéka a két színház által közösen létrehozott Székely Csaba Bányavakság című előadása. De az együttműködés itt nem ér véget. Mivel mindkét színház reperto... 


Kibírták a diákok: hét nap televízió, internet, mobiltelefon nélkül
Kibírták a diákok: hét nap televízió, internet, mobiltelefon nélkül BOLOGNA. Egy bolognai gimnázium diákjainak sikerült hét napot televízió, internet, mobiltelefon nélkül kibírni. Ígéretük szerint az új évben...  teljes cikk
Laza tanárokat az órákra!
Laza tanárokat az órákra!BUDAPEST. A családot is segíteni kell a nevelésben. Ehhez a szülőknek is nagyobb megértéssel kell a tanár felé fordulniuk.   "A sz......  teljes cikk
Új, online oktatási portál indul Apáczai Tudástár néven
Új, online oktatási portál indul Apáczai Tudástár néven BUDAPEST. Egységes felületen teszi lehetővé a tananyagok tárolását, módosítását, valamint a tanár és diák közötti interaktív kommunikációt a...  teljes cikk
Jogtudatra nevelés játékosan
Jogtudatra nevelés játékosanKASSA. A Község Kulturális Fejlesztéséért és a Helyi Hagyományok Ápolásáért debrődi polgári társulás sikerrel működteti Kassán az Emberi ala...  teljes cikk
Takács Árpád a TUDOK győztese
Takács Árpád a TUDOK győztese DUNASZERDAHELY. A Galántai Kodály Zoltán Gimnázium végzős tanulója, Takács Árpád lett TUDOK, vagyis a magyar nyelvű tudományos diák-szakdolg...  teljes cikk
A mi Európánk vetélkedő felhívása
A mi Európánk vetélkedő felhívásaA székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a pozsonyi Szövetség a Közös Célokért Társulás, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, val...  teljes cikk
Az őszinte, csöndes szó hatalma
Az őszinte, csöndes szó hatalma November 25-én, pénteken, a zselízi alapiskolában a késő délutáni órákban került sor a „De a kő marad...“ című területi szavalóv...  teljes cikk
Az iskolák 500.000 euró támogatást kérhetnek a roma közösségek oktatására
Fotó: Homoly ErzsóAlap- és középiskolák, valamint civil szervezetek vagy a helyi önkormányzatok is kérelmezhetik a marginális roma közösségek (MRK) oktatásána...  teljes cikk
Hogyan tanuljon a gyerek?
gyerekBUDAPEST. Egy gyermek önállótlanságának hátterében legtöbbször a szülők nevelési módszerei állnak. A rossz nevelési módszerek nem feltétl...  teljes cikk
Damoklész kardja lebeg a levelező tagozatok felett
Illusztrációs kép _ oktatásPOZSONY   |   Több hazai egyetemen a távutas képzés teljes vagy részleges megszüntetését tervezik. A pozsonyi Műszaki Egyetem a következő...  teljes cikk


suli.sk

 
 
Telefon: 

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::