Üdvözöljük a suli.sk oldalain!  
suli.sk
 
Óvodánk

Több ezer iskolát számolnak fel Lengyelországban 
Több ezer iskolát számolnak fel Lengyelországban
VARSÓ. Több ezer iskolát és oktatási intézményt számolnak fel Lengyelországban. Közel 2,5 ezer intézményt zárnak be 2012-ben - írta csütörtökön a Rzeczpospolita című konzervatív napilap.

A lap szerint idén rekordot dönt az oktatási tárca, amely az utóbbi öt évben évente csaknem negyedannyi iskolát számolt fel. A minisztérium a felszámolásokat a népesség csökkenésével indokolja, mert adatai szerint az 2011-2012-es tanév kezdetéig öt év alatt 1,1 millióval csökkent a diákok száma. Ezzel szemben az önkormányzatok arra hivatkoznak, hogy nem képesek teljesíteni a tárca egyre magasabb szakmai elvárásait a csökkenő anyagi keretekből, így az iskolák csaknem felét gazdasági okok miatt zárják be.
Szakértők szerint számos iskolát megmenthetnének, ha alapítványok vehetnék át irányításukat, de a jogszabályok kötelezik az önkormányzatokat a 70 tanuló alatti létszámmal rendelkező intézmények bezárására. A legnagyobb problémát pedig a lengyel pedagógusok jogszabályba foglalt jogosultságai jelentik, amelyek egyebek közt kizárják a személyzeti politika rugalmas kezelését.
A Polgári Platform és a Lengyel Néppárt koalíciós kormányának terveit törvénymódosítással szeretné megfékezni az ellenzék, mert attól tart, hogy néhány éven belül újra meg kell nyitni a felszámolt intézményeket. A nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) a parlament elé felterjesztett javaslata szerint az iskolák bezárásáról nem az önkormányzatok, hanem a felelős oktatási felügyelet döntene. A javaslatot az összes ellenzéki párt támogatja.
 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



suli.sk

 
 
Telefon: 

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::