Üdvözöljük a suli.sk oldalain!  
suli.sk
 
Óvodánk

Kapcsolatépítés és vezetőképző  
Kapcsolatépítés és vezetőképző
BUDAPEST. Ismét megszervezi Kárpát-medencei középiskolásoknak szóló, ifjúsági találkozóval egybekötött képzését október 7-9. között a Rákóczi Szövetség.

A nyolcadik alkalommal sorra kerülő rendezvény központi témája az érték és az ifjúság. A rendezvény célja a résztvevők kapcsolatépítésének, a diákvezetők képzésének és a szervezetek munkájának, hatékonyságának segítése.
A vezetőképzőre 40 Kárpát-medencei magyar középiskolából 120 diákot várnak.

A program szerint a rendezvényen előadást tart mások mellett Surján László néppárti európai parlamenti képviselő, Bod Péter Ákos közgazdász, Tőkéczki László és Szarka László történészek és Halzl József, a szövetség elnöke. A programot táncház, komolyzenei koncert és lovagi bemutató színesíti.

A Rákóczi Szövetség honlapja szerint a határon túl élő magyar közösségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési tevékenységét segíti, és részt vállal identitástudatuk megőrzésében, elsősorban az ifjúság megszólításával.
 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



suli.sk

 
 
Telefon: 

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::