Mi leszek ha nagy leszek?  
Selye János Gimnázium (Komárom)
 
Hírek

Virtuális térből a valóságba – a Selye János Gimnázium tanulói Spanyolországba látogatnak 
Virtuális térből a valóságba – a Selye János Gimnázium tanulói Spanyolországba látogatnak
Már többszörösen beszámolhattam arról, hogy a Selye János Gimnázium spanyol nyelvet tanuló diákjainak egy csoportja nagy sikerrel vesz részt eTwinning projektekben. Az eTwinning európai oktatási központok internetes tára, ahol az iskolák tanárai léphetnek egymással kapcsolatba azzal a céllal, hogy diákjaik határokat és nemzeteket átívelő közös projektet hozzanak létre.

A 2011-es év különösen sikeres volt számunkra, hiszen nem csak Európai eTwinning Díjban részesültünk, hanem legutóbbi projektünk, a Nos encontramos en el Camino (Találkozunk az El Camino-n) Szlovákiában elnyerte az Országos eTwinning Díjat, melyet június végén vehettünk át Zsolnán. Nyereményünk pedig 2000 € volt, amit projektpartnerünk, a spanyolországi I.E.S. de Poio gimnázium meglátogatására költhetünk. A nagy találkozóra a közeljövőben kerül sor: október 13-án veszi kezdetét kalandunk, amikor este húszan (18 tanuló és két tanár) felszállunk a repülőre, s az éjszakát már Spanyolországban töltjük. Utunkat Santiago de Compostelaban folytatjuk, ismerkedünk a várossal és nem utolsó sorban két év levelezés és közös munka után sor kerül arra is, hogy a „selyés” és a spanyol diákok a valós életben is találkozhassanak. Terveink közt szerepel, hogy a diákok és mi tanárok együttesen megtegyük az El Camino egy kisebb szakaszát, hiszen projektünk témája Szent Jakab apostol híres zarándokútja volt. Tanítványaimnak így lehetősége nyílik arra, hogy amit eddig virtuálisan, az internet és számítástechnika segítségével megismerhettek, azt most a valóságban is megtapasztalhassák, hiszen a zarándokok bőrébe bújhatnak pár nap erejéig.

Élményeinket és tapasztalatainkat pedig minden nap blogoljuk a projekt oldalán. A bejegyzéseket két nyelven írjuk majd (magyarul és spanyolul), hogy utunkat bárki követhesse, bármelyik országból, még ha csak virtuálisan is.

Tavaly pont ilyenkor, amikor címet adtunk projektünknek, még nem sejtettük, hogy mennyire találó lesz ez a megnevezés: Nos encontramos en El Camino… és valóban, találkozunk az El Caminon, amit nagy izgalommal várunk mindannyian.

Ezúton szeretném megköszönni azoknak a magánszemélyeknek a segítségét, akik anyagi támogatással hozzájárultak ahhoz, hogy utunk költségeit minimálisra csökkentsük. Továbbá szeretném megköszönni Komárom polgármesterének, Marek Anton úrnak és Komárom Város Önkormányzatának a támogatását is.
 
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Selye János Gimnázium

Király püspök utca 5
945 01 Komárom
Telefon: 035/773 13 12

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::