Melyik alapiskolába iratta gyermekét?  
Magyar Tannyelvű Alapiskola Baka
 
Hírek

Győr 
GyőrFebruárban, egy pénteki napon, iskolai kirándulásra mentünk Győrbe. az ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik és a kilencedik osztály tanulói vettek részt rajta. Reggel nyolc órakor indultunk az iskola épülete elől. Győrbe érkezve a Duna partról besétáltunk a város központjába. Ott már egy idegenvezető várt minket. bemutatkozott nekünk, majd elkezdett mesélni a város múltjáról. Egészen a honfoglalás korából tudtunk meg történeteket. Elmesélte nekünk, hogy a honfoglalás idején milyen szerepe volt a városnak, milyen népek éltek ott, valamint azt, hogy milyen harcok folytak azon a területen. Távolabbról szemügyre vehettük a városháza hatalmas, díszes, pompás épületét. A tornyában található óra keletkezéséről hallhattunk. Ezután elindultunk a városba egy nagyobb, ismeretgyűjtő sétára. A város fontosabb, régebbi épületei mellett megálltunk, és információkat hallhattunk róla. Megnéztük az egykori városfal még megmaradt részét a két folyó által határolt kis szigetről. A városnézés után az autóbusz a Győr Plázába vitt minket. Ott elsőként a moziba mentünk egy nagysikerű, 3D-s filmre, az Avatarra. Mindenki nagy figyelemmel, káprázattal nézte. A film mindenkinek nagyon tetszett, elvarázsolt mindenkit, ámulattal beszéltünk róla. Ezután a plázában szabad programot kaptunk. Körülnézhettünk az üzletekben, szórakozhattunk, pihenhettünk egy keveset. Hat óra körül indultunk haza. A kiránduláson csak jó élményekkel gazdagodtunk. Képriport a fotogalériában 
Kapcsolódó képgaléria: Győr 2010. február
Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!  



Magyar Tannyelvű Alapiskola Baka

Baka 351
930 04 Baka
Telefon: 031/559 47 38

Legújabb cikkek
Shakespeare nyomában - Színházi vetélkedő
2016-11-22 14:42 | admin
DOMESTOS verseny
2015-09-21 21:30 | K.Zs.
Közlekedési pálya
2015-09-21 20:21 | )K.Zs.

Hirdetés Állásbörze Partnerek
JMK media & productions, s.r.o. Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pázmány Péter Alapítvány

 
 
 
  :: © 2010 REGIONIS polgári társulás, Minden jog fenntartva ::